Bíbor nap sütött reám Kék hold dalolt szívem homlokán Vezetett az Isten a semmi hegyén Átjárt a mézédes fény lelkem tetején Bensőm ruhája égett a tűztől Koronám tovaszállt, mindenki megdől A harmat csendjében repült a márvány Színes képek beszéltek árván A kikelet sóhaja bennem dalolt végleg Fehér lett a folyó, a szivárvány nézte Ahogy eltűnt a mosoly a reggel hajnalán Mindenki árva, csak bajaid törnek ki Magadból szüntelen.... Halott a név, nincs már kegyelem!