A forrongásban megértem végre: Nincs szavam több s helyem se Ezüst tó tükrében láttam a holnapot Aranyló fényeben elhívást kapott Minden napban új fénycsepp hullik Minden végben a hírhozó rejlik A pillanatok szállnak, mintha nem volnának Derűben élnek az újabb esélyek Kicsiny világomban tágul már a tér Nem találva helyem elér majd a fény Időtlen holnapomban, szikrázó morajomban Állok csak magam előtt elhagyottan Ez a világ elfelejt majd minden napsütést Ahol már itt vagyok, mégis távol Vagy lehetnék máshol Feladatom befejezem s úgy kiálltom: E világ, Isten veled!